Az ambuláns ellátás során a betegek panaszai alapján kerül sor a szükséges vizsgálatok (éjszakai szűrővizsgálat, kiterjesztett alvásvizsgálat, nappali aluszékonysági vizsgálat) megtervezésére.

Az alvászavarral jelentkező beteg panaszainak hátterében állhat ún. primer alvásbetegség, melyeknek legfontosabb csoportjai az alvásfüggő légzészavarok, alvásfüggő mozgászavarok, narkolepszia. Az álmatlanság vagy fokozott napközbeni aluszékonyság fennállása esetén a beteg panaszainak speciális szempontból történő értékelése, alvásnapló vezetése, illetve különböző kérdőívek nyújtanak segítséget a diagnózis felállításában. Elsősorban az alvásfüggő légzészavarok esetében szükséges az alvás alatt a kardiorespiratorikus monitorozás, ami a betegek által hazavihető műszerrel (pulseoxymeter, poligráf) kivitelezhető.

Egyre többet tudunk az alvásbetegségek káros következményeiről. A tartósan fennálló, hangos, sőt szaggatott horkolás mögött nagy valószínűséggel megbújhat az alvási apnoé, azaz az alvás közben a garat elzáródása miatt kialakuló légzésszünet, aminek elsődleges hatásaként a szervezetünk oxigénellátása jelentősen csökken. Ennek több éven tartó fennállása szív- és agyi érrendszeri betegségeket okozhat, mint például a kezelhetetlen magas vérnyomás, a pitvar-fibrilláció, szívinfarktus, és a stroke. De ezeken túl anyagcserezavart is, például cukorbetegséget, jelentős mértékű elhízást okozhat, amelyek a megfelelő terápia beállításával megelőzhetők!

A nem megfelelő minőségű alvás másik következménye az akaratunk ellenére történő akár csak pillanatokig tartó elalvás, mely súlyos balesetek lehetőségét rejti magába (elalvásos közlekedési balesetekre). Napközbeni álmosságot számtalan alvásbetegség okozhat, például alvásfüggő légzészavar, nyugtalan láb szindróma vagy narkolepszia.

Az alábbi panaszok esetén mindenképpen javasolt alvásszakértőhöz fordulni:

  • alvászavarok
  • álmatlanság
  • alvás utáni fáradtság
  • horkolás
  • éjszakai apnoé
  • nyugtalan láb szindróma
  • rémálmok
  • fejfájás
  • narkolepszia
  • otthon végezhető eszközös vizsgálat

A neurológia - alvásambulancia szakrendelést végzi:
dr. Vida Zsuzsanna Ph.D. neurológus, alvásspecialista

dr. Vida Zsuzsanna bemutatkozás és szakmai program